Az őrs

Aki olvasod, idegen világba csöppensz. Vitézeket látsz magad előtt, akikről tudod, hogy a mi őseink. De róluk egészen más fogalmaid voltak eddig. Két hazug végletet ismertél eddig róluk, vagy párduc-kacagányban, vagy körképek után bocskorban képzelted el őket. Úgy gondoltad, mind úgy vágtatott le ide, hogy honfoglalni jött, verekedett, áldomást ivott rá és megalapította a magyar hazát. Most elsőnek az a meglepetés ér, hogy az a tíz lovas nem is tudja, hogy ő magyar. Más nyelven beszél, mint mi, csak a törzse nevét ismeri, meg a legfelsőbb vezérét, akit nem Árpádnak nevez, hanem Alpaut úrnak. A tíz türk lovas közt nincs legendás hős, úgyszólván nélkülük folyik le a honfoglalás. Vigyáznak, hogy a veszedelmes gázlón keresztül meglepetés ne érje a levonult hadat, ügyelnek és élik a kalandozó szarmát-síksági lovasok életét. Még vitéznek se nevezhetik magukat - ezt a szláv szót később vette át a magyar nyelv, náluk batir - bátor a vitéz neve. A kutyájuk nem Bodri, hanem Bodur, a lovaik nem a pompás arab mének, amelyeken Árpád seregeit bevonultatták eddig ide festők és költők, hanem ázsiai tarpánok - szívós, szürke harci lovak. A sátraikat jurtának hívják, az isteneiket pedig?